#Gyöngyösi Márton

Rogán: a kormány nem szólna bele, mennyi a devizatartalék
 

Rogán: a kormány nem szólna bele, mennyi a devizatartalék

Rogán Antal szerint szerencsére jól működik Magyarország immunrendszere, őszintén reménykedett az IMF-megállapodásban, nem akar jegybankelnök lenni, és nem értene egyet azzal, hogy Simor András maradjon az MNB elnöke, fejtette ki a Fidesz frakcióvezetője a szombati Népszabadságnak adott interjúban.

MTI MTI


Kumin megúszta a legneccesebb témát Amerikában
 

Kumin megúszta a legneccesebb témát Amerikában

Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár szerint amerikai külügyminisztériumi tárgyalópartnerei elismerték, hogy a magyar kormány gyorsan reagált a zsidózó jobbikos parlamenti fölszólalására, a választási eljárási törvény pedig szerinte szóba sem került.

MTI MTI







Semmi köze Novák Elődnek a képviselők állampolgárságához
 

Semmi köze Novák Elődnek a képviselők állampolgárságához

Az országgyűlési képviselők esetében is csak a kettős vagy többes állampolgárság ténye nyilvános adat, az viszont nem, hogy az illető melyik más állam állampolgára - közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke csütörtökön.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu




Törvényt módosít a Fidesz a zsidózó Gyöngyösi miatt
 

Törvényt módosít a Fidesz a zsidózó Gyöngyösi miatt

Az Országgyűlésről szóló törvény módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy bővítsék az Országgyűlés tekintélyét sértő felszólalások ellen kiszabható szankciók lehetőségét - jelentette be Gulyás Gergely fideszes képviselő a Házbizottság csütörtöki ülése után, amit az LMP kezdeményezésére hívtak össze.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

Gyöngyösi zsidózásával foglalkozik az Economist is
 

Gyöngyösi zsidózásával foglalkozik az Economist is

Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő parlamenti felszólalásával foglalkozik a The Economist Közép- és Kelet-Európával foglalkozó blogja, az Eastern Approaches. A bejegyzés szerint azonban a Jobbik antiszemitizmusával még potenciális szövetségeseitől is eltávolodik.

MTI MTI





Norvégokkal beszélt az MSZP Gyöngyösiről
 

Norvégokkal beszélt az MSZP Gyöngyösiről

Torgen Larsen norvég külügyi államtitkár vezetésével és Tove Skarstein nagykövet részvételével norvég delegációt fogadott szerdán Mesterházy Attila, az MSZP elnöke - tájékoztatta az ellenzéki párt az MTI-t. A találkozón szó esett a gyűlöletbeszédről és a jobbikos Gyöngyösi Márton felszólalásáról.

MTI MTI